Száz éves a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. – történet
A Budapest Temetkezési Intézet Zrt. jogelődjét 100 évvel ezelőtt a Magyar Tanácsköztársaság a temetkezési magánvállalkozások köztulajdonba vétele útján, 1919. április 4-én hozta létre.
A május 3-ára a városháza tanácstermébe összehívott értekezlet a tulajdonképpeni községi temetkezési üzem alakuló ülése, amelyen meghatározták az üzem szervezetét, megfogalmazták szervezeti és működési szabályzatát, tisztázták a halálesetek mikénti felvételét, megállapodtak az egységes típustemetés minőségében. E naptól kezdve a temetés községi monopólium.
A Tanácsköztársaság bukásával a községi temetkezési üzem működésének első szakasza lezárul.
A közgyűlés az 1920. június 30-án tartott ülésén a tanács előterjesztését elfogadta, és az intézkedéseket jóváhagyta.
A harmincas években a Temetkezési Intézet munkája elé sok akadály gördült, mely a kereskedelemügyi miniszter azon 1932-ben kiadott rendeletével indult el, amely a temetkezési, valamint a koporsót és halotti kegyeleti cikkeket árusító vállalatok üzletkörét meghatározta. Ez a rendelet leszűkítette az intézet üzletkörét, feladatául csak a halottak koporsóba helyezését, ravatalozását, őrzését, és sírba helyezését adta, holott egy korábbi fővárosi szabályrendelet a koporsóknak, szemfedők árusítását is üzletkörébe utalta. Ez ellen a főváros a közigazgatási bírósághoz nyújtott be keresetet, de a bíróság a főváros érdekei ellen döntött.
A Községi Temetkezési Intézet és a kegyszerkereskedők ádáz és tisztességtelen versengésével kapcsolatosan érdemes felidézni az intézet üzemi választmányának 1934. december 3-án tartott ülésének anyagát.
Az ott elhangzottakból kitűnik, hogy a temetkezési intézet olyannyira nem kapta meg a vállalkozókkal szembeni megfelelő védelmet, hogy még tettlegességre is sor került. Halász Alfréd törvényhatósági bizottsági tag, aki támogató javaslataival mindig is képviselte és segítette a közgyűléseken és más fórumokon a temetkezés ügyét, ezen az ülésen így nyilatkozik:,,a kegyszerkereskedők kegyeletet sértő és zaklató módon kínálják áruikat, a gyászolókat megrohanják az utcán, felmennek a haldoklók lakására, s még a haldokló életében felajánlják szolgálataikat, s mindezt nagyon gyakran a Községi Temetkezési Intézet nevében.”
A rossz gazdasági viszonyok ellenére szükségessé vált a Farkasréti, valamint a Kerepesi temetőkben új ravatalozó építése. A Farkasréti temetőben 1938-ra felépült a temető új kápolnája és ravatalozója, melynek építési költségét — 340 000 pengőt — a főváros akként előlegezi meg, hogy ötszáz elhunyt részére kriptát is építtetett és azok eladási árából térül vissza az építkezés összköltsége.
A Kerepesi temetőben építendő csarnok ravatalozóépület terveire 1938. december 20-án jelent meg a polgármester tervpályázati hirdetménye.
A háború befejeztével a Községi Temetkezési Intézet életének második szakasza is véget ért, új korszak kezdődött.
1949-ben a peremterületi temetkezési vállalatok beolvadtak a Fővárosi Temetkezési Intézetbe. Ezt követően 1950-ben a fővárossal csaknem összeépült, vagy közvetlen közelében levő eddig önálló városok és községek a fővárossal egyesültek, s megalakult Nagy-Budapest.
A peremkerületi városok és községek temetkezési vállalatainak beolvasztását még 1948-ban Kalamár József, a temetkezési intézet akkori igazgatója végeztette alapos körültekintéssel.
Tanulmányoztatta a temetkezési vállalkozók anyag- és eszközkészleteit, díjszabásait, a települések temetőit, temetkezési szokásait és a megvalósítható lehetőségeket.
A tapasztalatok eredményeiről tanulmánynak is beillő előterjesztést tett a polgármester elé majd pedig a belügyminiszterhez; figyelemmel a tervezett Nagy-Budapest megalakításának elveire és szempontjaira. Az így készített előterjesztés alapján került sor az összevonásra. Ennek megtörténte után, Budapest Székesfőváros Köztemetői és Temetkezési Intézete — az egyházi temetőket is beleértve — a főváros területén negyvenkilenc temető felett rendelkezett.
Nagy gondot jelentett az is, hogy a peremvidéknek a fővároshoz csatolásával mintegy 470 000 fővel nőtt meg a lakosság száma, ami évi feltételezett egyszázalékos halandóság mellett is közel ötezer többlettemetést jelentett.
A fejlesztéshez szükséges anyagiak pedig nem álltak rendelkezésre.
A peremvidéki temetők közül mindazok, amelyek viszonylagosan kevésbé használatosak, Szép József idejében kerülnek lezárásra. Ezek a következők: Albertfalva, Budatétény, Nagytétény, Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Sashalom, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Cinkota, Békásmegyer, Soroksár, Pestújhely, Pesthidegkút és Pestimre összes temetői.
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1952. szeptember 11-i ülése a meglevő állapotot rendeletileg is szabályozta és kimondta azok lezárását, de intézkedett egyben a Fiumei úti (Kerepesi úti) temető lezárásáról is, hogy az parknak, illetve panteonnak átalakítható legyen.
A határozatnak megfelelően a Fiumei úti temető 1952. szeptember 30-án bezárta kapuit. A temető megszüntetésére és a kijelölt sírtáblák, valamint a kriptasorok kiürítésére hozott intézkedés a főváros lakossága közvéleményét rendkívüli módon foglalkoztatta. A naptár 1953-at mutat: a temető további felszámolása abbamaradt; a kriptasor kiürítéséhez nem is kezdtek hozzá.
A Fővárosi Tanács a Mező Imre úti (Fiumei úti) temetőt 1956. május 17-én zárt temetővé nyilvánította, hogy a továbbiakban csak politikai és társadalmi, valamint művészeti és irodalmi életünk kiválóságait helyezzék ide végső nyugalomra.
Jelentős év volt a fővárosi temetők történetében az 1964-es esztendő. Elkészül a sírkőüzem és olasz gépsorokkal, teljes termelőképességgel megindul a nyolcvan dolgozót foglalkoztató korszerű gyár. De nem ezért nevezetes és emlékezetes ez az esztendő. Az év nagy napja: 1964. július 22.
Ezen a napon tárgyalta és hagyta jóvá a tanács a budapesti krematórium beruházási programját, amely aztán a korábbi híradástól eltérően nem a farkasréti, hanem a rákoskeresztúri új köztemetőben épült fel.
Krematórium ügyében — mint ismeretes — Debrecen csaknem negyven évvel előbbre járt, hiszen a nagyerdei hamvasztó 1928 óta készen és 1951-ig csak hamvasztásra vár.
Pomsár János Ybl-díjas építész tervei szerint 1968. májusra elkészült a krematórium, nem kell többé hamvasztásra a holttesteket Debrecenbe szállítani.
1990-ben a rendszerváltást követően a vállalat neve és formája is megváltozik, hiszen itt kapja meg jelenlegi nevét: Budapesti Temetkezési Intézet Rt. Az Rt 2007-ben a törvényeknek megfelelően megváltozik Zrt-re.
A Budapesti Temetkezési Intézet 2011-ben beolvad a fővárosi tulajdonú Budapesti Városgazdálkodási Központba, ahol még hét közmű cég is tartozik, a gazdaságosabb működés érdekében. 2016-ban az állami tulajdonban lévő és a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. kezelésében alatt álló Fiumei út Sírkert kikerül a társaság fenntartása alól.
A Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatói. 1919-2019
(1919-1926) Posgay Géza
(1926-1937) Dr. Ádámy István
(1938-1943) Rostagni Achilles
(1943-1948) Litvay (Lisziewicz) Nándor
(1948-1949) Kalamár József
(1950-1962) Szép József
(1962-1966) Aleva Lajos
(1966-1967) Lakner Gyula
(1968-1971) Kreil Vilmos
(1971-1972) Dr. Bozsik József
(1972-1974) Czitron Lajos
(1975-1975) Gulyás Sándor mb.
(1976-1983) Szeili Dezső
(1983-2000) Ladányi Jenő
(2000-2010) Simóka Kálmánné dr.
(2010- 2020 † ) Horváth József
SZOLGÁLTATÁSAINK
TEMETŐINK
RAVATALOZÓK