Száz éves a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. – történet

A Budapest Temetkezési Intézet Zrt. jogelődjét 100 évvel ezelőtt a Magyar Tanácsköztársaság a te­metkezési magánvállalkozások köztulajdonba véte­le útján, 1919. április 4-én hozta létre.

A május 3-ára a városháza tanácstermébe össze­hívott értekezlet a tulajdonképpeni községi temet­kezési üzem alakuló ülése, amelyen meghatározták az üzem szervezetét, megfogalmazták szervezeti és működési szabályzatát, tisztázták a halálesetek mi­kénti felvételét, megállapodtak az egységes típus­temetés minőségében. E naptól kezdve a temetés községi monopólium.

A Tanácsköztársaság bukásával a községi temet­kezési üzem működésének első szakasza lezárul.

A közgyűlés az 1920. június 30-án tartott ülésén a tanács előterjesztését elfogadta, és az intézkedé­seket jóváhagyta.

A harmincas években a Temetkezési Intézet mun­kája elé sok akadály gördült, mely a kereskede­lemügyi miniszter azon 1932-ben kiadott rendeleté­vel indult el, amely a temetkezési, valamint a kopor­sót és halotti kegyeleti cikkeket árusító vállalatok üzletkörét meghatározta. Ez a rendelet leszűkítette az intézet üzletkörét, feladatául csak a halottak kopor­sóba helyezését, ravatalozását, őrzését, és sírba he­lyezését adta, holott egy korábbi fővárosi szabály­rendelet a koporsóknak, szemfedők árusítását is üzletkörébe utalta. Ez el­len a főváros a közigazgatási bírósághoz nyújtott be keresetet, de a bíróság a főváros érdekei ellen döntött.

A Községi Temetkezési Intézet és a kegyszerke­reskedők ádáz és tisztességtelen versengésével kap­csolatosan érdemes felidézni az intézet üzemi vá­lasztmányának 1934. december 3-án tartott ülésének anyagát.

Az ott elhangzottakból kitűnik, hogy a temetke­zési intézet olyannyira nem kapta meg a vállalko­zókkal szembeni megfelelő védelmet, hogy még tett­legességre is sor került. Halász Alfréd törvényható­sági bizottsági tag, aki támogató javaslataival mindig is képviselte és segítette a közgyűléseken és más fórumokon a temetkezés ügyét, ezen az ülésen így nyilatkozik:,,a kegyszerkereskedők kegyeletet sértő és zaklató módon kínálják áruikat, a gyászolókat megrohanják az utcán, felmennek a haldoklók lakására, s még a haldokló életében felajánlják szolgá­lataikat, s mindezt nagyon gyakran a Községi Te­metkezési Intézet nevében.”

A rossz gazdasági viszonyok ellenére szükségessé vált a Farkasréti, valamint a Kerepesi temetőkben új ravatalozó építése. A Farkasréti temetőben 1938-ra felépült a temető új kápolnája és ravatalozója, melynek építési költségét — 340 000 pengőt — a fő­város akként előlegezi meg, hogy ötszáz elhunyt részé­re kriptát is építtetett és azok eladási árából térül vissza az építkezés összköltsége.

A Kerepesi temetőben építendő csarnok ravata­lozóépület terveire 1938. december 20-án jelent meg a polgármester tervpályázati hirdetménye.

A háború befejeztével a Községi Temetkezési In­tézet életének második szakasza is véget ért, új kor­szak kezdődött.

1949-ben a peremterületi temetkezési vállalatok beolvadtak a Fővárosi Temetkezési Intézetbe. Ezt követően 1950-ben a fővárossal csaknem összeépült, vagy közvetlen közelében levő eddig önálló városok és községek a fővárossal egyesültek, s megalakult Nagy-Budapest.

A peremkerületi városok és községek temetkezé­si vállalatainak beolvasztását még 1948-ban Kalamár József, a temetkezési intézet akkori igazgatója végeztette ala­pos körültekintéssel.

Tanulmányoztatta a temetkezési vállalkozók anyag- és eszközkészleteit, díjszabásait, a települé­sek temetőit, temetkezési szokásait és a megvalósít­ható lehetőségeket.

A tapasztalatok eredményeiről tanulmánynak is beillő előterjesztést tett a polgármester elé majd pe­dig a belügyminiszterhez; figyelemmel a tervezett Nagy-Budapest megalakításának elveire és szem­pontjaira. Az így készített előterjesztés alapján ke­rült sor az összevonásra. Ennek megtörténte után, Budapest Székesfőváros Köztemetői és Temetkezési Intézete — az egyházi temetőket is beleértve — a főváros területén negyvenkilenc temető felett ren­delkezett.

Nagy gondot jelentett az is, hogy a peremvidéknek a fővároshoz csatolásával mintegy 470 000 fővel nőtt meg a lakosság száma, ami évi feltételezett egyszá­zalékos halandóság mellett is közel ötezer többlet­temetést jelentett.

A fejlesztéshez szükséges anyagiak pedig nem áll­tak rendelkezésre.

A peremvidéki temetők közül mind­azok, amelyek viszonylagosan kevésbé használato­sak, Szép József idejében kerülnek lezárásra. Ezek a követ­kezők: Albertfalva, Budatétény, Nagytétény, Rákos­csaba, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Sas­halom, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Cinkota, Bé­kásmegyer, Soroksár, Pestújhely, Pesthidegkút és Pestimre összes temetői.

 

A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1952. szep­tember 11-i ülése a meglevő állapotot rendeletileg is szabályozta és kimondta azok lezárását, de intézke­dett egyben a Fiumei úti (Kerepesi úti) temető lezá­rásáról is, hogy az parknak, illetve panteonnak át­alakítható legyen.

A határozatnak megfelelően a Fiumei úti temető 1952. szeptember 30-án bezárta kapuit. A temető megszüntetésére és a kijelölt sírtáblák, valamint a kriptasorok kiürítésére hozott intézkedés a főváros lakossága közvéleményét rendkívüli módon foglalkoztatta. A naptár 1953-at mutat: a temető további felszámolása abbamaradt; a kriptasor kiürítéséhez nem is kezdtek hozzá.

 

A Fővárosi Tanács a Mező Imre úti (Fiumei úti) temetőt 1956. május 17-én zárt temetővé nyilvá­nította, hogy a továbbiakban csak politikai és társa­dalmi, valamint művészeti és irodalmi életünk ki­válóságait helyezzék ide végső nyugalomra.

Jelentős év volt a fővárosi temetők történetében az 1964-es esztendő. Elkészül a sírkőüzem és olasz gép­sorokkal, teljes termelőképességgel megindul a nyolcvan dolgozót foglalkoztató korszerű gyár. De nem ezért nevezetes és emlékezetes ez az esz­tendő. Az év nagy napja: 1964. július 22.

Ezen a napon tárgyalta és hagyta jóvá a tanács a budapesti krematórium beruházási programját, amely aztán a korábbi híradástól eltérően nem a farkasréti, hanem a rákoskeresztúri új köztemető­ben épült fel.

Krematórium ügyében — mint ismeretes — Deb­recen csaknem negyven évvel előbbre járt, hiszen a nagyerdei hamvasztó 1928 óta készen és 1951-ig csak hamvasztásra vár.

Pomsár János Ybl-díjas építész tervei szerint 1968. májusra elkészült a krematórium, nem kell többé hamvasztásra a holttesteket Debrecenbe szállítani.

1990-ben a rendszerváltást követően a vállalat neve és formája is megváltozik, hiszen itt kapja meg jelenlegi nevét: Budapesti Temetkezési Intézet Rt. Az Rt 2007-ben a törvényeknek megfelelően megváltozik Zrt-re.

A Budapesti Temetkezési Intézet 2011-ben beolvad a fővárosi tulajdonú Budapesti Városgazdálkodási Központba, ahol még hét közmű cég is tartozik, a gazdaságosabb működés érdekében. 2016-ban az állami tulajdonban lévő és a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. kezelésében alatt álló Fiumei út Sírkert kikerül a társaság fenntartása alól.

 

A Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatói. 1919-2019

(1919-1926)   Posgay Géza

(1926-1937)   Dr. Ádámy István

(1938-1943)   Rostagni Achilles

(1943-1948)   Litvay (Lisziewicz) Nándor

(1948-1949)   Kalamár József

(1950-1962)   Szép József

(1962-1966)   Aleva Lajos

(1966-1967)   Lakner Gyula

(1968-1971)   Kreil Vilmos

(1971-1972)   Dr. Bozsik József

(1972-1974)   Czitron Lajos

(1975-1975)   Gulyás Sándor mb.

(1976-1983)   Szeili Dezső

(1983-2000)   Ladányi Jenő

(2000-2010)   Simóka Kálmánné dr.

(2010-          )   Horváth József

 

 

SZOLGÁLTATÁSAINK

TEMETŐINK

RAVATALOZÓK