Archives

Rendkívüli járatok és sűrűbb közösségi közlekedés mindenszentekkor és halottak napján

A halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2018-ban is rendkívüli járatokat indít, emellett nagyobb kapacitással indítja számos, sírkertet is érintő közösségi közlekedési járatát már október 27-től. Fontos változás, hogy az Új Köztemető idén a Fiumei úti felújítási munkák miatt a belváros felől az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomása mellett az M2-es metró Örs vezér tere végállomásáról is elérhető a 68B jelzésű gyors autóbuszjáratra átszállva. A várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, […]

TOVÁBB

Halottak napja 2018

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a két leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit. 2018-ban az eseményen Cseke Péter szaval verseket, Tóth Vera énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti. Három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára az emlékezőket. Idén is a két említett temető bejáratát belülről az alkalomhoz illő, kegyelet teljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.. A megemlékezések helyszínei és időpontjai: Újköztemető 53-as „szóró” […]

TOVÁBB

Sporttörténeti séta a Farkasréti temetőben

2018. október 20. szombat 10 óra Sporttörténeti séta a Farkasréti temetőben Találkozás: október 20-án 10 órakor, a Farkasréti temető főbejárati terén, a Griff-szobornál (XII. Németvölgyi út 99.). A nagy érdeklődésre való tekintettel, újra megrendezzük a magyar sporthoz kötődő  legnagyobb egyéniségek nyughelyét bemutató sétánkat. Olimpiai bajnokok és edzők (Csák Ibolya, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Gyarmati Dezső, Kolonics György, Markovits Kálmán, Papp László, Széchy Tamás); népszerű labdarúgók (Bozsik József, Illovszky Rudolf, Sándor Károly, Tichy Lajos, Zsiborás Gábor); sportriporterek (Knézy Jenő, Szepesi György) sírjait járjuk be, valamint ellátogatunk az Olimpiai bajnokok emlékparkjába is. […]

TOVÁBB