Halottak napja – Mexikó
Mexikóban nem szomorú az emlékezés az elvesztett hozzátartozókra, hanem egy nagyszabású vidám piknik.
A mexikóiak halálfelfogásának a lényege, hogy nem rettegnek tőle vagy tabusítják azt, hanem a keblükre ölelik, sőt, egyenesen mókáznak vele vagy kigúnyolják. Ez a gondolkodásmód a mi kultúránktól teljesen eltér.
A hagyományok eredete egészen Kolumbusz előtti időkből ered: a maja és azték piramisok is tele voltak koponyákat és csontokat ábrázoló domborművekkel, az emberáldozatokról nem is beszélve. Aztán a spanyolok lemészárolták az indiánok többségét, a túlélőket pedig keresztény hitre térítették, ami ebben az esetben a katolicizmus sötét, gyászos, spanyol formáját jelentette, amely szintén kiemelt helyen kezelte a halál tematikáját.
A mexikói népművészetben is kiemelt jelentőséggel bír a halál ábrázolása. Két megjelenési formája van, egy kedves és egy félelmetes. Az első a Catrina, a vigyorgó, elegánsan öltözött, kalapos csontvázfigura, aki a legváratlanabb helyeken bukkan fel Mexikóban: a fagyizók cégtáblájától a Diego Rivera-festményekig. A női attribútumokkal bíró csontvázak tisztelete az azték időkre nyúlik vissza, Mictecacicuatl alvilágistennőt ábrázolták ilyen módon. Később, a XIX. században a gazdag nőként megfestett csontvázasszony vigyora arra emlékeztette a mexikóiakat: mindegy, hogy valaki gazdag vagy szegény, ugyanaz a sors vár rá.
A másik különös figura a Santa Muerte (Szent Halál). Szemben a barátságos Catrinával, a Santa Muerte kaszát tart a kezében, és a hagyományos csuklyát viseli – amely viszont, Mexikóról lévén szó, nem feltétlenül fekete, hanem lehet sárga, piros, de a rózsaszínű ruhákban pompázó halál sem ritka. A Santa Muerte már kevésbé ártatlan, mint kalapos társa: ő a gonosz kívánságok teljesítője.
Az ünnepi hangulat a halottak napja előtti időszakban éri el a csúcspontját. Úgy tartják, november 1-jén és 2-án a halottak visszatérnek a földre és ezt együtt megünneplik. Európai gondolkodással szinte felfoghatatlan módon ez a nap Mexikóban vidám népünnepély, amikor a családok színpompás oltárokat építenek a temetőben a szeretteik sírja mellett, amelyekre a díszes krepp-papír kivágásokon, illetve a cempasúchil nevű, narancssárga virágból kötött csokrokon és füzéreken kívül az elhunyt fényképeit, sőt kedvenc ételeit és italait is elhelyezik. Nem maradhat el a tequila sem az oltárról, illetve kötelező elem a pan de muerto (halotti kenyér) is, amely ánizzsal fűszerezett édes cipó, és csak ezekben a napokban sütik a pékek.
Sok helyen, így a Michoacán állambeli Pátzcuaróban az egész éjszakát a temetőben tölti a rokonság, és egyáltalán nem azért, hogy magába szállva, némán virrasszon. Ehelyett vicces anekdotákat mesélnek az elhunytról, a sír mellett esznek-isznak, és zenét hallgatnak hajnalig.
A mexikóiak úgy tartják: a halál az élet velejárója, természetes része, és nem azon kell búslakodni, hogy a szeretett személy eltávozott, hanem annak kell örülni, hogy itt volt köztünk. Maga az elhunyt is jobban örül a túlvilágon, ha a szeretteit jókedvűnek láthatja, mint ha búskomornak.
Forrás:
https://www.origo.hu/utazas/20121030-elmenybeszamolo-a-mexikoi-halottak-napjarol.html
Fotók:
https://www.bbc.com/news/world-latin-america-46008672
https//www.mexperience.com/day-of-the-dead-in-mexico/
https://www.officeholidays.com/holidays/mexico/day-of-the-dead