
Zsák Károly
Zsák Károly (Budapest, 1895. augusztus 30. – Budapest, 1944. november 2.)
labdarúgó, korának világhírű kapusa.
Ideális testfelépítéssel rendelkezett. Mozgása harmonikus, esztétikus, látványos és hallatlanul eredményes volt. Bátorságát és gyorsaságát párducszerű ruganyossággal egészítette ki. Kiváló ütemérzékkel avatkozott a játékba, magabiztos labdafogás, pontos öklözés, biztos kifutások és vetődések jellemezték munkáját. Sok későbbi kapus számára jelentett mintát stílusa, szinte új iskolát teremtett.
1909-ben már az MTK csapatában szerepelt, innen került a 33 FC-be, ahol két évtizeden át védett. Csapatához még, akkor is hű maradt, amikor az kiesett az első osztályból.
Kiválóan értékesítette a büntetőket. Klubjában közel negyven gólt szerzett tizenegyesből, a válogatottban erre nem volt lehetősége.
A húszas évek elején eltört az egyik ujja és nem jött rendbe teljesen. Éveken át fájdalmakat okozott és végül amputálni kellett, de a fájdalmak közepette, később négy ujjal is ugyanolyan teljesítményt nyújtva őrizte kapuját, mint előtte.
17 éves korában került be a válogatott csapatba, melynek 30 alkalommal volt tagja. Részt vett az 1912. évi nyári olimpiai játékokon és az 1924. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján, de nem lépett pályára. Összesen 36 gólt kapott, ebből négyet tizenegyesből.
A II. világháború alatt súlyos tüdőgyulladást kapott. Még felépült belőle, sőt, lesoványodva, botra támaszkodva egy meccsre is kiment. A szurkolók örömmámorban törtek ki, Zsák pedig azt mondta, még biztosan pályára lép a 33 FC „vénfiúk” csapatában. Már nem adatott meg neki.
1927-ben az orvosok eltiltották a labdarúgástól. 1944 novemberében, csupán 49 évesen belehalt a tüdőgyulladás szövődményeibe.
Temetésének időpontja a Farkasréti temetőbe: 1971.03.23
Sírhelye: 10-1 /0 /1/164
Farkasréti temetőséták
Tematikus sétáink minden korcsoportnak, az iskolásoktól a felnőttekig.